Zala György


Prejsť na obsah

A szabadságharc emléke - Honvédszobor


A nemzet emlékének mementóját, Zala első emlékművét tehát a tragédia, a gyász jegyében emelték. A dicsőséges napok felmutatására, emlékének szoborba foglalására csak ezután került sor, illetve történt kísérlet. Előbb a Budavár 1849. május 21-i bevételének hőseit megidéző Honvédszobor elkészítésére kapott megbízást a művész. Majd csak két év múlva, az 1891. évben meghirdetett, azonban máig megvalósítatlan Szabadságharc-szobor pályázaton vett részt. Ez a sajátos időrend szabta meg Zala pályáját, mintegy előrevetítve az idő különös, fátumszerű fogságát egész működése, életműve alakulásában.
A Budavár bevételénél elesett honvédek jeltelen közös sírjára évente, május 21-én elhelyezett virágcsokrok, koszorúk mellett már a 60-as években méltó emléket kívánt állíttatni a főváros lakossága, hiszen a legyőzöttekre 1852-től a Hentzi-oszlop emlékeztetett a Szent György téren. Szép egyéni kezdeményezések is voltak. Szokoly Viktor és Emich Gusztáv az általuk kiadott “Honvéd-album” bevételéből mintegy kétezer forintot szántak az emlékoszlopra. Halász László 1874-ben már tervet is készített.
Izsó Miklós is mintázott kisméretű agyagvázlatokat. Az egyiken elesett honvéd szorította melléhez a zászlót, a másikon rohanó honvéd tört előre kivont karddal és felemelt lobogóval. A városháza térre szánt szerényebb emlék tervét hamarosan elvetették.
Közben a főváros a tabáni temetőben kőemléket állított a honvédek sírjára.
De nem voltak tétlenek a honvédegyletek sem. 1871 őszén a budai és óbudai honvédegyesület közgyűlése Szénássy Sándor honvédszázados és főorvos elnökletével kilenctagú szoborbizottságot választott és bízott meg gyűjtés indításával.
A tervezett emlékmű helyét előbb a Krisztinavárosban, aztán a dunaparti Fazekas, ma: Szilágyi Dezső téren gondolták, majd a sajtó, a hírlapok támogatásával a vár legszebb terét, a Dísz-teret választották. 1887-ben az Országos Honvédgyűlés elé terjesztették a szoborállítás ügyét. A kibővített bizottság elnöke Ivánka Imre lett. A gyűjtést a polgárság kisebb összegekkel támogatta. A legtöbb felajánlás 500 forint volt. A főapátságból Kruesz Krizosztom pannonhalmi apát, Oltenau akkori görög katolikus püspök, Raskoványi nyitrai és Bonnaz csanádi püspök járult hozzá. Fiume városa kétszáz forintot adott.
Az összegyűlt harminchatezer forint birtokában Zala Györgyöt 1889-ben megbízták a tervezéssel, teljes szabadságot biztosítva számára. Előbb Lechner Ödönnel fogott a tervezéshez. Első vázlatán a hatszögű fekete gránitoszlopra állított honvéd baljában zászlóval, jobb kezében feltűzött szuronyos puskáját nyugodtan leeresztve tartotta. A talapzaton Hungária alakja állt. A tervet bemutatták a közönségnek is. A városligeti “Jó szív” bazár fényes árucsarnokai között felállított sátorba belépődíj ellenében lehetett bejutni. A bevételt jótékony célra fordították.
Megvalósításra szánt végleges újabb tervén nemcsak a kompozíciót változtatta meg. Az aradi emlékmű miatt lemondott Hungária alakjáról is. A talapzat tervezésére Schickedanz Albertet kérte fel
1890-ben aztán a bizottság megtekinthette az új mintát és tagjai kifejezték megelégedésüket, majd a Honvédegyesület az alkotóval közös helyszíni bejáráson 1891. április 15-én tűzte ki a felállítás végleges helyét.
Duckerst budapesti belga főkonzul közbenjárására a brüsszeli Compagnie les bronces állami ércöntő vállalta az öntést rövid határidővel. A művész hálából a gipszmintát a belga állami múzeumnak ajándékozta. Az 1892. október elején hazaszállított és felállított szobor halottak napjára tervezett avatását 1893. május 21-re halasztották. Emiatt az áldozatos, lelkiismeretes munkát végző szoborbizottság lemondott.
A szobor magassága négy méter nyolcvan centiméter. A tér közepétől feljebb a Tárnok és Úri utca közötti házak előtt áll. Az Esztergom környéki pátyi sárgás kőből faragott talapzaton a felírás:
1849. május 21
Szabad hazáért
Fölötte babérág bronzból és aranyozott csillag. A babérágat átfogó szalagon: “A névtelen hősöknek.” A legalsó lépcsőzet négy sarkán egy-egy ágyúgolyót helyeztek el.
A Gáspár Andrásné elnökletével létrehozott honleányi alapítvány támogatta a kezdeményezést, hogy a főváros lelkes hölgyei is részesüljenek az ezeregyszáz elesett honvéd emlékének megőrzéséből. Egy díszes bronzkoszorút rendeltek Zala Györgynél. A hatalmas koszorút pálmából, babérból és “beszélő virágokból” formálták meg: rózsa, liliom, álomhozó mák, krizanténum, harangvirág, lótusz, napvirág
- mind-mind egy-egy jellemvonást, pl. hűséget, helytállást, önfeláldozást - eszmét jelképezett. Hármas szalagján: “Harczuk az igazak harcza volt: Győzelmük a nemzet diadala”, “A magyar nők”, a harmadikra Kossuth Lajos engedélyével aláírásának hű mása került. A koszorú a Beschorner ércöntödében később készült, az avatásra a gipszmintát helyezték el.
1893. május 21-én, pünkösd vasárnapján ragyogó napfényes időben leplezték le a szobrot. Nem volt hivatalos ünnep. A kormány és a katonaság távolmaradt. Ott volt azonban az ország legkülönbözőbb vidékéről összesereglett 1800 öreg honvéd, köztük Klapka 48-as Nyakó nevű trombitása és a 89 éves Gyurkovits Mátyás nyugdíjas fővárosi tisztviselő. De eljött Holló Ernő nyugalmazott altábornagy, gr. Eszterházy Miguel ny. ezredes, Komáromy László, Albinczy Avelin honvéd őrnagy és még sok száz tiszt.
Előkerültek a láda mélyén őrzött díszes honvédöltözetek.
Volt köztük régi Károlyi-huszártiszt arany kardbojttal, Lehel-huszár kék egyenruhában, Hunyadi huszár kék gúnyában, dolmányban, ostorral.
Az emelvényen álltak Damjanich János és Gáspár András honvédtábornokok özvegyei.
Szénássy Sándor ismertette a szobor történetét, emlékbeszédet Degré Alajos mondott. Majd Bartók Lajos országgyűlési képviselő szavalta el Óda a budai honvédemlék leleplezésére című versét:
Lenn nyugszanak mély sírvölgyben a bátrak,
Kik föl, kevély bércz fokára törtek,
Kik visszavívták a fejedelmi várat.
S majdnem királynak szívét, nemzetöknek,
De fönn a vár, s a vár fölött ragyogva
Emlékök áll s néz szomszéd csillagokra,
Mert legmagasabb pont a haza felett:
Hol jelben él a hős honszeretet!
Az alkalmi óda versezetének sorai mellett az avatásról készült fotográfiák is megőrizték a felemelő pillanatokat, a résztvevők csoportjait.
A szemléletes beszámoló az alkotókról jegyezte fel: “...Egyszerre felhangzott: “Éljen Zala!” kiáltás és sok ezer ajk éltette a teremtő művészt, a ki ott állt a dobogón kék Petőfi-atillában, hímzett fekete szűrben, kardosan, mint a régi idők daliája. Mellette ott szerénykedett a talapzat készítője, Schickedanz Albert tanár és műépítész.”/20/
Zala György pályája kezdetén megalkotott két köztéri műve egyaránt eredeti helyszínen került felállításra. Aradon a kivégzés közelében, a Szabadság téren, a budai várban a Dísz
-téren a Krisztinaváros felőli bástyák felett, ahol a győztes honvédek először törtek a várba. lgy aztán a lélektani, dramaturgiai helyzet ellentétes tartalmi, érzelmi közelítést kínált.
A két összetartozó esemény élményéből származó mű ismeretében állíthatjuk, hogy a “müncheni realizmuson” nevelkedett alkotó mesterien oldotta meg feladatát, tért ki a naturalista részletezés, illetve a túlfűtött pátosz eluralkodása elől. Az aradi emléken az Ébredő szabadság és a Harckészség alakjaiban megszólalt a remény, míg a győztes várvívás leeresztett kardot tartó főalakja a harc végét, a honvéd sebesült bekötözött feje az áldozatot jelképezte. Amott a Haldokló harcos a névtelen hősök által önként vállalt halált, itt
- a szárnyas géniusz az ellenpont - Viktória az eszme, az élet diadalát, megújulását szimbolizálta.
Az aradi szobor körüljárható zártabb csoportja, a Honvédszobor fő nézetre komponált szabadabb, a bronzanyag kínálta zaklatottabb sziluettje egyaránt a francia plasztika ismeretéről és formaadási példái követéséről tanúskodott. A kortárs kritika később is szívesen idézte a mester követésre érdemes mércéjének a két alkotást. Voltak azonban, akik az akkoriban még “többnyire földszintes, ódon, apró díszítésű házacskák övezte tér néptelen és alaktalan utcái helyett ...mi a szabadságharc ezen emlékszobrát a fővárosnak, ha nem is kellő közepére, de egyik népesebb terére óhajtottuk állítani.” Tehát a kritikus lebecsülte az esemény helyszínének szerepét. Vagy éppen társa a megvalósítást kifogásolva “a párizsiak által többször megcsodált francia modell rossz variációjának” tekintette. Sőt így kesergett: “... a nemzet egy rosszul sikerült szoborral lett gazdagabb... A csalódás annál jelentékenyebb, mennél több jogunk volt szépet és jót várni az aradi vértanú-szobor hivatást tanúsító szobrászától.” – írta Kelemen László az Építőipari Szemlében./21/
Az idézett kifogások tükrözik azt az érdeklődést és figyelmet, amely az emlékmű és szoborállítást a századfordulón kísérte. A szobrok többsége közakaratból és közadakozásból született.
A kritikai támadások mellett a Honvédszobor szerencsére jó épségben túlélte a történelmi viharokat is, a vár ostrom ideji bombázását, lövetését. 1963-ban a lapok beszámoltak a restaurálásról. Márciusban kezdtek hozzá és decemberben már visszahelyezték talapzatára azzal az ígérettel, hogy az 1944-ben elpusztult díszláncokat pótolják a szobor körül.
Bronzozott cinköntvény kismintájának másolatát vörös márvány talapzaton 60
-70 Frt-ért lehetett megvásárolni Lampel Róbertnél, tudhatjuk meg egy 1896-ból származó hirdetésből. A Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő változatát 1971-ben Moszkvában, 1991-ben Eisenstadtban, legutóbb 1996-ban Lendván és Zalaegerszegen mutatták be.



Zala György | lkmo@siol.net

Naspäť na obsah | Späť na hlavné menu