Zala György


Prejsť na obsah

A tanulás évei


Zala (Mayer) György 1858. április 16-án Alsólendván, a mai Szlovénia legkeletibb, a szlovén
-magyar határtól alig négy kilométerre levő kisvárosban, Lendván (Lendava) született.A település a kiegyezés után, a 19. század végén már járási székhely volt. A millennium idején 1683-an lakták, ebből 1520 magyar, vend 153 és 10 német.Az első világháború után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része volt - majd a 40-es években rövid időre ismét Magyarországhoz, azután Jugoszláviához került - Szlovénia kiválásáig. Ma a muravidéki magyarság kulturális és szellemi központja a jómódú, barátságos kisváros élénk kereskedelemmel.
Zala György őse, a Mayer család egyike lehetett a 18. század elején, az 1840-es években Bajorországból Magyarországra szép számmal betelepült szorgalmas vállalkozó német családoknak, akik magukkal hozták a polgári erényeket, a hagyományok tiszteletét, a szigorú munkaerkölcsöt, a gyarapodó vagyonosodás igényét. Nagyapja jómódú birtokos volt, de később elszegényedett. Édesapja Mayer Ferenc porcelángyáros volt. Édesanyja Kalavoda Katalin leánynevelő intézetet nyitott Csáktornyában. A gyár azonban György születése idején hanyatlóban volt és rövidesen tönkre is ment. A szülőket a válság nagyon megviselte, elkeserítette, nem is sokkal élték túl. Édesanyja fiatalon, harminchárom éves korában, 1867. szeptember 4-én Budapesten halt meg. Népes Mayer család élt Pápán és a közeli Városlődön. Más településeken is gyakori volt a név előfordulása. Az árvaságra jutott fiút rokonai nevelték. Előbb Városlődre, majd Pápára került. “Négylovas hintón vittek keresztelni
- emlegette baráti körben a művész - hogy később gyalogszerre, omnibuszra szoruljak.” /1/
Az 1849
-62-es évek közötti Alsólendva anyakönyveinek sorsa ismeretlen. Sajnos nemzeti-történelmi emlékműveink ünnepelt alkotójának, a művészeti közélet tevékeny szereplőjének későbbi magánéletéről is kevés adatot ismerhetünk.A család nevét a város millenniumi emlékkönyve már nem említette. Az egyidejű Zala megyei emlékkönyv ugyan méltatta az akkorra már neves művész vázlatos életútját, közölte a szülőház fényképét is. A család lendvai kötődéséről közelebbit azonban nem tudhatunk meg belőle.Az ottani születésről, szülei kilétéről végül csak közvetett úton szerezhettünk tudomást. lgy meghatározó, útraindító élményei közül személyisége, jelleme alakításának is nagyfontosságú elhatározása, családi nevének Mayer helyett “Zala”-ra változtatása különösen felértékelődik. Tudva, hogy a kor jellegzetes szokása az álnévhasználat és névválasztása, leginkább a névmagyarosítás - örvendetes az ő névválasztása, a korán elhagyott szülőföldhöz való ragaszkodás szép megnyilvánulása.Mayer György József Elemér, fővárosi - IV. Vasudvar - lakosnak a Fővárosi Tanácshoz benyújtott, az 1882. október 11-én kelt kérelmét a központi névmagyarosítási társaság továbbította a belügyminiszterhez. A fővárosi rendőrkapitány átiratából tudhattuk meg hivatalosan, hogy “Alsólendván született, 1858. április 16-án, Mayer Ferenc és Kalivoda Katalin szülőktől, római katolikus, hadmentességi adót fizető, azelőtt Münchenben f. hó 1-től a fővárosban, jelenleg IV. ker. Régi Posta u. 4. sz. alatt lakó szobrász - nevének “Zala”-ra kért névváltoztatása ellen nem forog fenn akadály, 1882. október 25-én”. Ha a becses iratok némi bizonytalanságot hagynak is az akkori valóságos lakcímről, fontos tudnivalókat őriztek meg a kérelmezőről. Pápa város tanácsa pedig 1883. február 10-én tartott ülésén adta hozzájárulását a névváltoztatáshoz. A belügyminiszter 1883. március 11-én engedélyezte az anyakönyvi bejegyzést./2/ Utóbbi jóváhagyására azért lehetett szükség, mert az árva előbb városlődi, majd Pápán élő nagybátyjához került. Innen Budapestre, onnan pedig Bécsbe, aztán Münchenbe vezetett az útja.Az 1884-ben hazatérő ifjú művész üstökösként ívelő pályája, kibontakozó termékeny munkássága egyben a szülőföldnek, Zala vármegyének szerzett dicsőséget. “... Nekünk magyaroknak, kik szinte örömmel szeretjük constatálni azon jelenséget, hogy művészetünk felfogásban nagyon rokonszenvez a franciákéval, szintén van egy mesterünk - motívumai a nemzet történelmének apotheosisából merítvén, neve pedig hasonhangzású az ország egyik legszebb megyéjének nevével. Zala György Zala vármegye szülötte.” – írta Róth Miksa, a nagykanizsai méltató./3/Érezte, tudta ezt szülővárosa is. Az 1871-ben alakult alsólendvai polgári Iparos Olvasókör 1907-ben ezért műves, szép oklevél adományozásával dísztaggá választotta nagy szülöttét: “Fogadja kegyesen e szerény kitüntetést szülővárosának polgárságától, mely mindenkor büszkeséggel fog tekinteni Önre, mint akinek nevét fenséges művészi alkotásai miatt ország-világ előtt dicsfény övezi körül, amelyben talán egy kis sugár szülővárosára is vetődik. Éppen ezért engedje meg, hogy magyar Phidiászi babérjaihoz egy kis levélkével mi is hozzájárulhassunk, s felajánlhassuk Önnek ezen díszoklevelünket”/4/ A kézifestésű, szép diploma keretdíszében a lendvai vár, a szülőház - az azóta lebontott egyszerű, polgári hosszúház - és a betűvetést tanító iskola képét örökítették meg.A sikeressé válásig azonban hosszú, küzdelmes, a mesterség és a szakma tökéletes elsajátításának - akaratot és jellemet edző - évei következtek.
A városlődi gyerekévek során nagybátyja kőedénygyárában ismerkedett és próbálkozott a mintázással. Saját ökle és az Imádkozó kisfiú szobrocskáival hívta fel magára a figyelmet. Innen posztókereskedő nagybátyjához került Pápára. Iskolai tanulmányairól sem a városlődi plébániai iratokban, vagy a pápai református gimnázium tabelláriumaiban, évkönyveiben sem található adat. A fiú kedvenc időtöltésének, a rajzolgatásnak nagy szerepe lehetett abban, hogy tehetségére felfigyeltek és a budapesti belvárosi IV. kerületi reáliskolába küldték. (Ma Eötvös József Gimnázium.)Itt Lovász István kerékgyártónál lakott, a Rákosváros u. 21. sz. alatt. Az 1875/76. tanévben a VII. B osztályba járt. A szabadkézi rajzot és mintázást Szemlér Mihály főtanár és Strohmayer Máté segédtanár tanította. Az év végén kiadott, “a IV. ker. (Belváros) Főreáltanoda Huszonkettedik Tudósítványa” szerint az “elsőrendűek” között a 19. sorszám alatt szerepelt. A felserdülő ifjúban a Ney Ferenc igazgatása alatt magyarrá vált iskola és tanárai mély nyomot hagytak.
Az iskola tehetséggondozási tárgyi feltételei is megvoltak: akkoriban kevés olyan megvilágítású műterem volt Pesten, mint a Belvárosi Tanoda rajzterme, ahol többek között Munkácsy Mihály is festette örökbecsű alkotásait (1870).A Nemzeti Szalonban az iskola fennállásának 75. évében “A IV. kerületi reál művészgyermekei” című kiállításon mutatták be az iskolából indult Róth Miksa üvegablakait, Lechner Ödön, Schulek Frigyes, Steindl Imre, Pecz Samu, Kauser Lipót, Gerster Kálmán nevezetes épületeinek terveit és kilenc szobrász, köztük Gách István, Berán Lajos és Zala György, “igen vállas és markos alakok” műveit.
Az 1954/55. tanév egyik osztályának tanulói, névadónak választották Zala Györgyöt. Alkotásairól és életrajzáról tablót készítettek. Az Iskolatörténeti Kiállítás katalógusa szerint Benczúr Gyula mellszobrát mutatták be a jeles alkalommal.Jó tudni, hogy az alma mater következetesen ápolja emlékét. 1978/79-ben kapta a rajzterem a “Zala György-terem” nevet. Ajtaján rövid életrajza olvasható./5/
Érettségi után a műegyetemre, aztán az 1871-ben alapított Mintarajztanodába iratkozott, hogy rajztanár lehessen. Az eredetileg festőnek indult növendéket
- jó érzékkel -, Huszár Adolf átcsábította a szobrászatra. Három évig járt az iskolába, szorgalmasan tanult, szabadidejét a kenyérkeresés és az önképzés közt osztotta meg. Anyagilag kevés támogatásban részesült, így megélhetéséről jórészt magának kellett gondoskodni. Vagyonosabb társai tanításával, és rajzaik elkészítésével keresett pénzzel biztosította tanulmányai folytatását. Örömmel, nagy kedvvel gyakorolta a mintázást. A sziklához láncolt Prometheus című munkája szép elismerést és sikert hozott, egyúttal állami ösztöndíjhoz is juttatta. Ezzel huszonegy évesen, 1879-ben a Bécsi Akadémiára nyert felvételt, Róna József és Lóránfi Antal mellett. Ide igyekeztek a monarchiából a művészi pályára készülő, gyakran félárva, árva, támogatásért folyamodó közép- és alsóbb osztálybeli tisztviselő, kereskedő ifjak. Itt tanult hosszabb-rövidebb ideig Munkácsy, Markó Károly, Ferenczy István, Izsó Miklós, Huszár Adolf, Vay Miklós, Telcs Ede, Stróbl Alajos és Fadrusz János, de a horvát származású Iván Mestrovic is.
Kaspar Zumbusch (főbb művei Beethoven, Mária Terézia) és a magyar származású Tilgner Viktor, a bécsi Mozart-szobor alkotója mellett a vezető tanár Edmund Hellmer volt (1850
-1935).A Zala Györgyről ismert méltatások eléggé sommásan ítélik meg, túlozzák el, teszik szinte kizárólagossá, róják fel a Hellmernél eltöltött egy év szerepét. Valójában több, meglepően sok közös vonás mutatható ki inkább életrajzi és tartalmi, mint stiláris felfogásban. Hellmer a bécsi Politechnikum építészeti karáról tért át a szobrászatra, 1869-ben Haldokló Achilles c. művével mutatkozott be Münchenben nemzetközi kiállításon. Két éves ösztöndíjjal Rómában tanult. Német- és franciaországi tanulmányúton képezte tovább magát. A Bécsbe látogatók nem mulasztják el megtekinteni Goethe emlékművét és Johann Strauss szobrát./6/A neves emlékműszobrász magyarországi műve a pannonhalmi apátságon látható Kruesz Krizosztom főapát vörösmárvány síremléke.
Hellmert kritikusai jó pedagógusnak és jeles művésznek tartották. “Hellmer tanítása nem volt “bécsi”. Ő szigorú stílusszerűséget hirdetett, a monumentális vonalakat, akár rideg, egyszerű formában. Az anyagban való gondolkodásra tanította tanítványait, a plasztikai érzést akarta fejleszteni bennük, amely az anyagban gyökerezik, s amelyet abból kell kifejezni.”- így emlékezett egykori mesterére Fadrusz János. /7/Az alak- és drapériamintázás mellett különös hangsúlyt fektettek az ornamentális, geometrikus, dekoratív célú tanulmányokra. Zala később úgy emlékezett, hogy minden munkát kedvelt, még az utóbbit is szívesen, odaadással végezte. Leírásokból tudjuk, hogy itt kezdte mintázni Goethe Ahasverusának, a tragikus sorsú, bolygó örök zsidó királynak alakját.
Aki azonban tehette, egy
-két év után Münchenbe igyekezett. A nemzetközi hírű művészeti akadémia, a világhírű művészeti múzeum, aztán a nevezetes kiállítócsarnokok, a Kunstwerein és a Glaspalast mágnesként vonzották a hazai és külföldi ösztöndíjasokat. Leghíresebb tanár Piloty. Három magyar művész is kapott tanári katedrát: Wagner Sándor, Liezen-Mayer Sándor és Benczúr Gyula. De innét indult Hollóssy Simon és köre is 1896-ban a nagybányai művésztelep megalapítására. Valóságos, népes magyar kolónia kötődött a mozgalmas, látványos bajor városhoz, a “művészet Athénjéhez”. Találkozóhelyeik kávéházak voltak: a Café Probst, a Café Minerva, a Café Lohengrin, és hazai nosztalgiával, népművészeti tárgyakkal gazdagon berendezett műtermeik.
1880-ban Joseph Knabl fogadta tanítványának a szépreményű ifjút. Itteni tanulmányairól, gyors előrehaladásáról a “Fél a baba” c. első ismert műve lendületes, a barokk komponálási rend és formanyelv magabiztos, érett megjelenítéséről tett tanúbizonyságot (1882). A szobrot a képzőművészeti csarnokban mutatták be. A kritika igen kedvezően fogadta. Itthon a Képzőművészeti Társulat kiállításán (1883) Trefort Ágoston a múzeum számára megvásárolta. Aztán később, 1936-ban Kőbányán, a Pataki téren állították fel a kisfiát a támadó gúnártól óvó, nemesen mintázott drapériába öltöztetett fiatal anya kedves, derűs, intim szoborcsoportját.
Új mestere Max Wittman
- Izsó Miklós egykori tanára - nagyra becsülte tehetségét, szorgalmát. Tőle Wagmüllerhez került, akinek halála után Eberle Sirius lett az utolsó mestere.A nélkülözések végigkísérték akadémista éveit. Bécsben vagyonosabb magyar műegyetemisták szabadkézi rajzainak elkészítésével, Münchenben kisebb munkák, portrék, Van den Tann tábornok síremlékének és a nagypályaudvart díszítő szoborművek mintázásával jutott pénzhez. Ez utóbbiak darabjáért öt-öt frankot kapott.
Thaly Kálmánhoz pártfogásáért folyamodó Fadrusz János írta levelében: “Tudom, hogy Zala milyen helyzetben volt Münchenben, amikor a Pietáját csinálta és Nagyságod milyen gyorsan tudott rajta segíteni, s tudom, hogy egy szava többet ér, mint tíz folyamodvány, ezért fordulok Nagyságodhoz ezen kéréssel: eszközöljön ki számomra egy kis ösztöndíjat, hogy megélhessek egy évig valahogy és bevégezhessem munkámat.” Később, 1892 őszén pedig így ír: “Csak ne hozza párhuzamba az én haladásomat Zaláéval az első pártfogoltjáéval, mert ilyen rohamos utat vajmi ritkán tesz meg valaki.”/8/
A nagyszerű művésztárs érvelésében önzetlenül adott hangot annak az osztatlan, egybehangzó elismerésnek, amely a küzdelmes akadémiai évek végén 1884-ben Zala György Mária és Magdolna c. kompozícióját fogadta. Az istenanya és a Krisztus lábait megtörlő bűnös asszony megrendítő fájdalommal zokogó alakjából komponált, a Pietára emlékeztető szoborcsoporttal teljes fegyverzetében, érett művészként mutatkozott be a képzőművészeti akadémia kiállításán.
A Fél a baba megérdemelt sikerét, plasztikai értékeit újabb művében az azóta megküzdött tanulmányok összefogott, tisztult, nagyvonalú tanulságaival, a klasszikus örökség egyéni hangvételű újrafogalmazásával haladta meg. A kompozícióban feltárult Zala tökéletes mesterségbeli tudásának magabiztossága, a törékeny, finom érzelmek meggyőző, hiteles megjelenítésének eszköztára.
Az akadémia első osztályú érmével, a tanári testület külön elismerő oklevelével és katedra megajánlásával ismerte el eminens tanítványa teljesítményét.
Itthon 1885-ben a Képzőművészeti Társulat Műcsarnoki kiállításán a Fél a baba, Blaha Lujza, valamint Szárics Imre festő mellszobraival együtt mutatták be és ítélték alkotójának a Társulat 200 db 4 Ft-os aranyból álló művészeti nagydíját. Első ízben terjesztették ki ekkor a párizsi “Salon-díj” mintájára alapított díjat a szobrászatra. Hiszen: “A szobrászat még mindig kezdő korát éli nálunk, mint mindenütt, a hol a műszeretet nem általános, csak kivételes, és nem képes táplálni ezt a művészeti ágat, mely oly költséges. Mióta néhány monumentális szobrot emeltünk s mióta többnek emelésére készülnek, és néhány középületet szoborművekkel díszítettünk, a hazai szobrászat is megnyerte a fellendítő hatást. Huszár Adolf a monumentális szobrászatban nagyot emelkedett; tehetségek fejlődése kezdődött, és a szobrászat művelőinek, reménységnyújtóinak száma egyre gyarapszik.”/9/
1884-ben a Képzőművészeti Társulattól a szobor öntési költségeire kétszáz Ft-ot kért kölcsön. 1888-ban kérte, hogy művét saját költségén küldjék ki a párizsi világkiállításra. Zala 1904. június 10-i levelében írt Kammerer Ernőhöz a szobrot megelégedésére carrarai márványba faragó Raffaelló Cellai kőfaragó mesternek fizetendő 6000 koronáról./10/ A Szépművészeti Múzeum modern plasztika osztályáról a szobor a Nemzeti Galériába került. 1958
-69-ig az épület földszinti terében volt kiállítva. 1991. augusztus 6-án átadták a pécsi püspöki székház díszítésére. Sajnos, így a klasszikus szépségű alkotás hozzáférhetősége erősen leszűkült. Bronzból öntött változata a Kerepesi temető egyik szép főhelyén, az 1. sz. árkád közelében a Vizmay-Lukácsy család sírját díszíti.
A fiatal, induló művész kiváló alkotása, nagyszerű ajánlólevele ismeretében osztozhatunk Gerő Ödön véleményében: “Egész sor tanára volt Bécsben és Münchenben az akadémiákon, különféle szellemiségű, más-más felfogású, a művészi alkotás áhítatától különbözően áthatott mesterek; nem igaz, hogy Zala György bármelyiknek is a hatása alatt maradt. Csak mesterséget, jártasságot, ízlést, a formákkal való bánást, a hatások dinamizmusát tanulta vagy leste el tőlük. Mindegyiktől mást, más hasznos megismerést. De a bécsi Hellmertől nem lett barokkista, a müncheni Knabl nem plántált lelkébe vallásos vagy csak egyházi sejtelmes idealizmust. Wagmüller nem formálta művészi beállítását naturalisztikusan nagyvonalúvá és Eberle Siriusnál töltött utolsó évében nem lett művészi meggyőződésévé az, hogy a pompa az idő stílusa, noha kétségtelen, hogy a dekorációt mindvégig leghatásosabb stíluseszközének tartotta.”/11/



Zala György | lkmo@siol.net

Naspäť na obsah | Späť na hlavné menu