Zala György


Prejsť na obsah

Megtorpanás. Megvalósulatlan pályázatok


A fényesen indult művészpálya kezdetén azonban két sikertelen pályázatról is meg kell emlékezni. Az 1888-ban Arany János emlékére kiírt pályázaton az indulók közül Róna József, Szász Gyula, Stróbl és Zala munkája emelkedett ki. Az Iparcsarnokban bemutatott művek közül különösen Róna József ötletes, eredeti tervét dicsérte Lotz Károly és Beöthy Zsolt. A zsűriben Keleti Gusztáv elnökölt. Tagjai között volt a bécsi akadémiáról Tilgner Viktor és Berlinből Max Klein. Az első díjat Stróbl kapta, Zala második, Róna a harmadik lett. Zalát és Stróblot szűkebb pályázatra utasították. Nagy várakozás előzte meg a két ifjú tehetség versengését. A zsűri ítélete nemcsak “a pályázó művek fölött dönt, de kihatással leend szobrászatunk fejlődésére is.”
Zala síremlékszerű tervén a gondolataiba elmerülten ülő idős költő fölött magasodó oszlopra koszorút tartó nemzeti géniuszt helyezett. A mély érzéssel megmintázott főalak hibájául rótták föl, hogy ”nem erőteljes férfi-korában tünteti elénk Arany Jánost”. Stróbl győztes művét jól ismerjük a Nemzeti Múzeum kertjében. A költőt főművének főszereplői, Toldi és Piroska társaságában örökítette meg. Arany Lászlónak és a királynak Zala terve tetszett. Azonban a megismételt zsűrizés is Stróblnak kedvezett.
Miközben Zala az Aradon és Budán országos összefogással megvalósuló emlékein dolgozott, a modern Magyarország alapkövét lerakó szabadságharc emlékművének felállítására a főváros törvényhatósága által kiírt pályázattal a nemzet nagy adósságát igyekezett leróni. Hiszen a költők, írók nemzedékét megihlető dicsőséges napok méltó megörökítésével a festészet és a szobrászat alig foglalkozott.
A kiegyezés utáni társadalmi, politikai – benne a gondolkodás és az alkotás feltételeinek – változását jól példázza a pályázat harmadik pontja, amely előírta: “A művész feladata oly művet tervezni, amely által az 1848/49. évi szabadságharc, mint történeti múltunk egyik dicsőséges eseménye s hazánk politikai és társadalmi átalakulásának nagyszerű határvonala, úgy ezen korszakalkotó eseményhez, mint a nemzet kegyeletéhez és a főváros díszéhez méltóan megörökíthető legyen.”/22/ A kiírás a pályázókra bízta a szobor felállításának helyét is. A két leglátványosabb hely az új országház környéke, vagy az Andrássy út körtere, a mai Körönd elődje, illetve vége egyaránt választható volt.
A művészvilág és a sajtó egyaránt elégedetten állapította meg, hogy szinte valamennyi nevesebb szobrász részt vett benne: Zala György, Stróbl Alajos, Róna József, a fiatal Köllő Miklós, Szécsi Antal, Sennyei Károly, Donáth Gyula, Szász Gyula és Tóth István Bécsből.
A közönség érdeklődése is felülmúlta a várakozásokat. A Tudományos Akadémia palotájában március elsejétől bemutatott pályaműveket rengetegen megtekintették, lelkesen vitatták, beszélték meg a látottakat, a művek értékeit, fogyatékosságait.
Ki gondolhatta volna, hogy mindez egy máig meddő, teljesítetlen várakozás nyitánya volt... Zala György ezúttal is Schickedanz Alberttel készített közös tervet. A parlament egyik homlokzatának tengelyébe szánt, fórumszerűen elrendezett ovális, zárt, csak egyik oldalán nyitott térre, lépcsőzetes alépítményre szervezett reprezentatív, bonyolult szoborcsoportot terveztek. A hely megválasztásával is munkájuk alapgondolatát: Magyarország önállóságát, önrendelkezési jogát, alkotmányának helyreállítását igyekeztek hangsúlyozni.
Az ő tervük is
- másokéval együtt - többszörösen meghaladta az előirányzott összeget. Központi, kiemelkedő talapzatán kezében világító fáklyával a felvilágosodás szárnyas géniusza állt. Hatalmas oroszlánra támaszkodott. A szellem és az erő jelképei mellett a letaposott kígyó az önkényre és az ármányra utalt. A pályázatban megfogalmazott követelményeket, a polgári szabadság legfőbb tényezőit az egyenlőséget, a sajtószabadságot, a közös terhek megosztását allegorikus alakok csoportjaival igyekezett a köznép számára is érthetővé, szemléletessé tenni. A márciusi ifjak által megfogalmazott tizenkét pont tömör, mozgósító erejű követeléseiből a legfontosabbak itt a plasztika nyelvén az alakok attribútumaival, öltözetével, mozdulatával, elrendezésével elevenedtek meg.
A korszakos jelentőségű eseményeket történelmi távlatba igyekezett helyezni. Ehhez Kliót, a történelemírás alakját hívta segítségül. A kezébe adott könyvbe mintázott “1848, 1849, 1867. Alkotmányért, Hazáért” nemzedékek, ütköző érdekcsoportok felfogását közelítette, hidalta át. Gondoljuk csak meg ‘48 és ‘67 szereplőinek legújabb kori, évtizedekig tartó szembeállításának rossz gyakorlatát, romboló, bénító üzenetét.
Az oldalsó záró pilléreken két oldalt kis géniuszok tartották kezükben a Himnusz, másik oldalon a Szózat vésett kezdősorait.
Az övező alapok oldalában domborműveket helyeztek el. Jobb oldalon 1848. március 15-én Petőfi a Nemzeti dalt szavalja. Hallgatói között Jókai, Vasvári, Egressy és Irányi alakja üdvözöli a szabadságot. A jelenet alatti felírás: “Európa minden népe boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Ezt a Lelkesedés
- női alakja kezében zászlóval - és a Mérséklet - amint férfi alakja hüvelyébe helyezte kardját - fogta közre.
A másik oldalon az országgyűlésbe érkező István nádort a felelős minisztériummal, élén Batthyány Lajossal örökítette meg az őket üdvözlő képviselők lelkes gyülekezetében. Alatta a kormány tagjainak névsora volt olvasható a Harckészség és az Áldozatkészség között. A két oldalt magasodó Lex - törvénykönyvet tartó ifjú -, illetve Veritas - női figurája az igazság tükrével
- fogalmazta meg a szabadságharc céljait.
A terv részletesebb leírásával szerettük volna megmutatni, hogy a korban
- irodalomban és szobrászatban egyaránt divatos, részletező, narratív, bőbeszédű - gyakran a mitológiából kölcsönzött allegóriákkal miként törekedtek az erkölcsi, történelmi, jogi, filozófiai fogalmakat megjeleníteni, értelmezni, széles körben elfogadtatni.
A fiatal Köllő Miklósnak a kritika által is jól fogadott tervét két okból említjük.
Árpád, Nagy Lajos, Mátyás idejéből való és 48-as
- a magyar történelem fénykoraiból választott - címereket és egyedül Görgey alakját is megmintázta. Az ifjú szobrászt mesterünk is kedvelte, az ő műtermében dolgozott.
A sikertelen pályázatot először 1905-ben követte az újabb. Ezen 18 művész indult. Majd úgy tűnt, hogy a két év múlva, 1907-ben megismételt vetélkedés után végre megszülethet a szobor, hiszen a mindössze 27 éves Szamovolszky Ödön és a Zala műtermében dolgozó 25 éves Gách István műve nemcsak az első díjat, hanem a megalkotására a megbízást is elnyerte. A második díjat Zala György és Hikisch Rezső munkájának ítélték. Sokat egyszerűsödött az eredeti terv. Az architektúra nemes nyugalmát és a lezáró koronázó főcsoport, az oroszlánra támaszkodó géniusz harmonikus kapcsolatát dicsérték. Kifogásolták az alsó középső mező csatajelenetét és a talapzat kinyúló, különváló csoportjait. Bal oldalon az elesett lováról lebukott, haldokló honvédet, jobb oldalon az életképszerű szántó ökrös fogatot. A negyedik díjat Füredi Richárd kapta. Ő szintén Zala műtermében segédkezett.
Azonban ezúttal sem követte a pályázatot szoborállítás. Keserűen jegyezhette le Lyka Károly 1947-ben: “Egy olyan szoborpályázat esik az 1891-es évre, amely tulajdonképpen ma sem dőlt el végleg: a Szabadságharc
-szoboré. Akik ennek első pályázatán részt vettek, már mind meghaltak, a pályázat azonban túlélte őket. Még a megbízást is kiadták, de csak a következő évszázadban, a szerencsétlen gyermek azonban máig sem született meg. Kezdetben bizonyos lojalitási szempontok húzták vonták az ügyet, később megakasztotta ezt a világháború s az azt követő válság.”/23/



Zala György | lkmo@siol.net

Naspäť na obsah | Späť na hlavné menu