Zala György


Prejsť na obsah

Millenniumi emlékmű


Zala György művészete a 90-es évek közepére beérett. Nagyszabású, maradandó értékű művekkel igazolta tehetségét. Műterme igazi vonzó műhellyé vált. Többeket ajánlásra
- Sovánka István, ifj. Vastagh György, Telcs Ede, Gosztonyi Aliz (Keményné), Beck Ö. Fülöp, Siklódy Lőrinc - másokat saját felkérésre Füredi Richárd, Márton Ferenc, Gách István, Orbán Antal, Köllő Miklós, Margó Ede, Kiss György, Senyei Károly foglalkoztatott. Biztosított számukra munkát, megélhetést és lehetőséget a szakmai fejlődésre.
Tudhatta ezt Wekerle Sándor miniszterelnök is, amikor 1894-ben őt szemelte ki és bízta meg
- pályázat mellőzésével - a Millenniumi emlékmű elkészítésével.
lgy tehát a legjobbkor, ereje teljében nemcsak személyes adottságai, kivételes mintázó készsége, robosztus teremtő energiái, konok, elszánt, tántoríthatatlan akaratereje, de a vezényletével foglalkoztatott jó képességű szobrászegyüttes felkészültsége is őt tette alkalmassá a magyar szobrászat legnagyobb, a szó erkölcsi, tartalmi és formai értelmében egyaránt kivételes értékű, egyben legtöbbet vitatott alkotásának létrehozására, megalkotására.
A közvetlen megbízatást aztán
- a nagybizottságokat, zsűriket, a költséges, nehézkes, bürokratikus pályázatok gyakorlatát néha valóban jogosan elítélő, bíráló - kritikusai gyakran a szemére vetették, bűnéül rótták fel. Már-már a korrupció gyanújába keverték, mintegy beárnyékolva a születő mű fogadtatását. Pályázat nélkül alkothatta meg Fadrusz János a kolozsvári Mátyás-szobrot, és így készült Stróbl Alajos számos műve is. Bizonyára ez esetben is értelmetlen és megválaszolhatatlan a kérdés, mi lett volna ha, a megrendelők a pályázat mellett döntenek.
Itt csak arra vállalkozhatunk, hogy a fellelhető dokumentumok alapján végigjárjuk
- a keretszabta vázlatossággal - az emlékmű létrejöttének rögös útját. Felvázoljuk hiteles ikonográfiáját, vállalt szakmai művészi programját. Bemutathassuk kálváriáját, mozgalmas, néha válságos utóéletét. Elemezzük vitathatatlan, sokszor felületesen támadott, kétségbevont, lebecsült esztétikai értékeit.
A historizmus és az emlékmű eszméje mélyen gyökerezik. Európai példák nyomán hódított teret nálunk a múlt kutatása, az archeológia. Vele együtt Romer Flóris áldozatos, serény munkálkodásával az értékes történelmi épületek felmérése. Megvalósulhatott országszerte – Vajdahunyad vára, Zólyom vára - műemlékvédő célú helyreállítása. A pécsi Székesegyház újjáépítésének, a Mátyás
-templom restaurálásának, a Halászbástya kialakításának kora ez.
Ilyen előzmények, mozgalmak hatására is a Székesfőváros bölcs előrelátással, jóidőben már 1881-ben beadványban kérte az országgyűlést az ország történetét felölelő, a honfoglalást bemutató emlékmű felállítására.
De erre az időre jutott az építészeti pályázatok közül a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum pályázata is. A mai látogatónak már nehéz elképzelni a korabeli rajzot szemlélve a ligetes teret, a Zsigmondi Vilmos által 1878-ban fúrt artézi szökőkút fejét jelölő glorietta látványával.
Azonban a főváros tanácsa majd csak 1894. júniusában döntött a millenniumi emlék és a Szépművészeti Múzeum céljaira kiszemelt városligeti terület átengedéséről, helyszíni szemléjéről./29/
Érthetően hosszadalmas, sokak részvételével, sok fórumon, sok-sok javaslattal
- közben szertelen álmodozással is - született meg a döntés az emlékmű helyéről, tartalmáról, szereplőiről. Az 1894. februárjában lezárult vita összegzésével Wekerle elvetette pl. a Gellért-hegy roppant költségeket felemésztő átalakítását (Jankovics Ferenc: Gellért püspök szobra 1902-ben került oda), és szorgalmazta, hogy a szobor-együttes az akkoriban kiépülő Andrássy sugárút végén valósuljon meg.
Ebben a helyzetben és felfokozott várakozásban vállalkozott a monumentális emlékmű megálmodására az alkotó együttműködésben már korábban egymásra talált, kipróbált, tapasztalt Schickedanz és Zala. Csak elismeréssel és hálás tisztelettel adózhatunk arányt, harmóniát, humánumot becsülő és teremtő szellemüknek. Jó érzékkel állták útját a pompás Andrássy sugárút két oldalán hömpölygő, áradó beépítési kedvnek, emeltek védőpajzsot a pesti városrész szívének, a Városligetnek. Közös művükkel megteremtették a Budavár léptékben, látványban és reprezentatív megjelenésben is egyaránt méltó párját.
A főváros emlékművével egyidőben a törvényhozás az ország hét különböző pontján: a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor-hegyen, a Morva vizének a Dunába torkolásánál emelkedő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk hegyen emlékoszlop emeléséről döntött.
A közel öt és félmillió forintos millenniumi költségvetés az ezredéves emlékműre 802640 Frt-ot, a hét emlékoszlopra 350 ezer, a várbeli Szent István
- lovas szoborra 300 ezer, a Szépművészeti Múzeumra 3 millió 200 ezer, és négyszáz új népiskola létesítésére 673 ezer forintot biztosított./30/
Zala György nyilatkozatban is elmondta, hogy a miniszterelnök portréjának mintázása közben merült fel az emlékműállítás gondolata: “1894-ben mintáztam Wekerlét, és ezenközben beszélgetve szó volt, hogyan kellene megünnepelni a millenniumot és minő maradandó emléket felállítani. Wekerle akkor elhatározta, hogy egy nagy emléket készíttet velem. Tervek készítésével bízott meg, egyúttal kijelölte, hogy Schikedanzzal dolgozzam.”/31/
Zala és Schikedanz közvetlen megbízása ellen azonban Schulek Frigyes vezetésével a Mérnök- és Építészegylet az “összes hazai erők bevonásával” pályázat kiírását követelte. A miniszterelnöknél járt küldöttséget Róna József vezette.
- Ehhez nincsen idő, - mondotta a miniszterelnök - mert az emléknek a millenáris esztendőre készen kell állnia!
- Ez teljesen lehetetlen - válaszolta Róna - két év van odáig s az alatt Zala még a terveket sem fogja elkészíteni. Ez tíz évre való munka!”- jegyezte le Róna József színes önéletírásában./32/
Közel járt az igazsághoz az érvelés utolsó mondatában... 1895 tavaszán az országgyűlés felhatalmazásával kötötték meg a szerződést. Ebben hétéves határidőt szabtak meg.
A Széll Kálmán vezette millenniumi parlamenti bizottság fogalmazta meg az emlékmű programját is.
“Ez az alkotás a fővárosi közlekedés valamely gócpontján olyképp lenne állítandó, hogy (...) óriási méreteivel folytonosan az állandóság érzetét idézze fel, szemben a körülötte és alatta sürgő mindennapi tevékenységgel. Ez alkotáson azután az allegorikus és egyes kiváló egyéneket ábrázoló szobrok, a domborművek sorozatán, mozaikban vagy falfestésben megörökített képek nemcsak egyes nagy egyént és nagy eseményt fognak dicsőíteni, hanem az évszázadok legfőbb mozzanatainak és egyéniségeinek ábrázolására kellő tért és alkalmat fognak szolgáltatni. Az alkotás célja igazolja, s így talán külön említésre sem szorul, hogy az emléken, vagy azzal összeköttetésben a domináló főalak más, mint a nagy honalapító Árpádnak lovas szobra sem lehet”./33/
Munkácsy Mihálynak az új parlamentbe szánt Honfoglalás című festménye, vagy a Szépművészeti Múzeum helyén épített körcsarnokban felállított népszerű látványosság, a Feszty
-körkép, A magyarok bejövetele is egyetlen epizódot, a honfoglalást, míg az irodalomban Madách Imre az Ember tragédiájában a divatos előképek nyomán Ádám és Éva történetével viszont bölcseleti, filozófiai síkon általánossá tett témát dolgozott fel. Zaláék azonban megbízóik szándéka szerint szinte reménytelen vállalkozással a történelemről az akkori tudásnak és erkölcsi felfogásnak, az utódok által ma is önérzetesen vállalható pillanatfelvételét foglalták kőbe és bronzba, állították köztérre. Az Otthon írói körben összegyűlt társaságnak, íróknak, művészeknek Zala György, Schickedanz Albert és Pulszky Károly 1894. november 6-án mutatta be az emlékmű tervét: “... az ezredéves történeti események sorozatát egy képben vagy szoborműben megörökíteni oly nehéz munka, melyre vállalkozni hiú feladat volna. Ezért tervezik az emléket úgy, hogy az egy gyakorlati célnak nem szolgáló, kizárólag művészi hatást célzó architektúrában nyerjen megtestesülést, mely architektúrában a sok megörökítendő személynek és eseménynek plasztikai kifejezését el lehet helyezni és egyúttal összhangzó művészi egészet lehet alkotni.” – idézte Pulszky Károlyt a Vasárnapi újság. /34/
Az Andrássy úton érkező mai nézőnek először a harminchat méteres oszlopon a hírhozó, Gábriel arkangyal sudár alakja tűnik fel. Bal kezében a kettős kereszttel, jobbjában István király koronájával. A Sugár út torkolatához közeledve, a tér bejáratánál aztán a figyelem önkéntelenül az emlékmű középpontjára irányul. Az oszlop tövében a sas tekintetű, pusztai, szabad büszke nomád, hazát kereső és hazára találó vezérek karakteres lovas csoportjára és köröttük a kollonádokban a királyok galériájának kettős ívére az államalapító Istvántól az uralkodó Ferenc Józsefig tizennégy szobrával.
Más
-más módon viszonyult az egymást követő hatalom és közgondolkodás a kettős kolonádív magasában allegóriákba foglalt, a korban még hiteles felfogásához a Tudásnak és Dicsőségnek, illetve a várost felépítő és felemelő Munkához, valamint a lassan terjedő polgáriasodáshoz és Jóléthez. Sajnos, közben egy percig sem válhatott közhellyé a Háború és Béke.
Hogy ehhez éppen ruhátlan alakot, gyümölcsöt, virágot, görög szobrot, kaszát, harci szekeret választott a megszokott attribútumok helyett? A bibliai paradicsomból ismert alma helyett alkalmazott szárnyas Niké itt a tudás más rétegeit, a reneszánsz óta példának tekintett antik, klasszikus műveltségeszményt szimbolizálta. A kasza pedig jó ideje múzeumi tárgyként emlékeztet a legszebb, egyben a legnehezebb, legverítékesebb munkára, az aratásra. Hogy fedetlen szeméremmel állított aktot a hírhozó könnyű lepelbe öltöztetett, könnyed léptekkel közeledő társaságába, épp úgy tekinthető érdemnek, mint egy nemzet történelme, hite, erkölcsi felfogása bonyolult szövetének megjelenítéséhez a stílusokból meríteni. Mielőtt úgy tűnhetne, hogy túlságosan elnézőek, megbocsátóak vagyunk kedvelt művészünkkel szemben, azokat a merev, egyoldalú sémákat, görcsöket szeretnénk oldani, amelyek korokkal, stílusokkal, történelmi személyiségekkel, alkotókkal szemben megfogalmazódtak, tovább élnek
- a kor jeles alkotóit kiszorították a tankönyvekből.
A nézők százezrei egyébként sem a szervilis kritikus szempontjai szerint közelítettek az alkotáshoz: annak fogadták el, aminek készült. “Az ezredéves emléket a nemzet emeli Magyarország fennállása ezeréves évfordulójának emlékére... A művész évszázadokra szóló, maradandó alkotást óhajt adni hazájának s ezért az építészeti részen nem a modern stílust alkalmazták, hanem a kiforrott renaissance stílust, amelybe a legharmonikusabban illenek bele a nagyméretű bronzszobrok. A szobor megteremtésében a művészt az az eszme vezérelte, hogy Magyarország ezer esztendős történetét áttekinthetően szimbolizálja úgy, hogy a legegyszerűbb ember is megértse és átérezze.”/35/
A magyar királyi államvasutak igazgatósága a hatalmas méretű szobrok elkészítéséhez a nyugati pályaudvar egyik helyiségét adta át ideiglenesen műteremnek az alkotó számára. Itt mintázta Gábriel arkangyal alakját (1897) és Árpád lovas szobrát. Előd, Ond, Kond, Tas (1928), Huba és Töhötöm (1929) vezérek lovas szobrait, a Háború bigáját (1906), A béke szekerét (1911), a Munka és Jólét, a Tudás és Dicsőség allegorikus kettős szoborcsoportjait pedig már a Stefánia úti műteremházban alkothatta meg.
A királyok közül Mátyás király (1905), Mária Terézia, I. Ferenc József (1911) és Nagy Lajos (1927) valamint az uralkodók lábaihoz került uralkodásuk idejének legfontosabb eseményeit megörökítő tizennégy történelmi dombormű Zala műve.
István király trónra lépésével indul a dombormű sorozat: Szent István király Asztrik püspöktől átveszi a szent koronát, melyet II. Szilveszter pápa küld Rómából az ezredik évben. A jelenet a magyar keresztény állam megalapítását jelképezi. Ezt követi: Szent László harca a leányrabló kun vitézzel. Majd a Könyves Kálmán Horvátországot és Dalmáciát a magyar államhoz csatolja, aztán II. Endre részvétele a középkori Európa legnagyobb mozgalmában, a keresztes hadjáratban. Az ország újjáépítését idézi IV. Béla király visszatérte a tatár pusztítás után. A morvamezei csatát megörökítő reliefen 1278. augusztus 26-án Stilfrid és Dürnkrut között vívott ütközet, amelyben Ottokár cseh király életét vesztette, Kun László pedig, mint Habsburg Rudolf szövetségese, a Habsburg
-ház hatalmát Ausztriában megszilárdította. A baloldali kollonádív Johanna fogadja a Nápolyba bevonuló Nagy Lajost jelenettel zárul.
A jobboldali ívben így követik egymást a domborművek: Hunyadi János hőstette, a nándorfehérvári győzelem, Dugovics Titusz hősi halála - Mátyás király tudósai és hősei körében. Magyarország a reneszánsz korban – I. Ferdinánd idejére tolódott át Eger ostroma 1552. szeptember 12-től október 14-ig. A magyar nők hősiessége és hazaszeretete – III. Károly idején a zentai csata, 1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő herceg a törököket kiűzi az országból – Mária Terézia országát a magyar rendek megmentik, a pozsonyi országgyűlés – II. Lipót korában a korona visszahozatala Bécsből, a magyar alkotmány helyreállításának jelképe – Végül: I. Ferenc József király megkoronázása 1867. június 8-án. Gróf Andrássy Gyula és Simor János hercegprímás a király fejére teszik a szent koronát. Balra Erzsébet királyné és Deák Ferenc alakjai.

A magyar történelem legfontosabb eseményeit feldolgozó domborművek a legkevésbé ismert, szinte alig tudatosított, publikált részei az emlékműnek. Kevesen tudhatták például, hogy Dugovics Titusz halálát nem csak Wágner Sándor örökítette meg jól ismert festményén. Ennél is sajnálatosabb, hogy Székely Bertalan Egri nők című híres festménye témájának reliefváltozata, az Egri nők hősiessége és hazaszeretete 1953-ban
- másik öt társával - lekerült helyéről. Annak sorsát ismerjük. Az egri vár kapujának jobboldali falába építették be. A domborművek megőrizték az alkotó mintázókedvét, lendületét, komponáló képességét, leleményét. Különösen kiemelkedik a lendületes Szent László harca, a mozgalmas Nándorfehérvár ostroma, Mátyás király udvarának stílusos megjelenítése és a korona visszahozatala jelenetének áhítata.
Zala reálisan számot vetett erejével. Nem akadályozta kicsinyes, szakmai féltékenység abban, hogy a királyok mintázására általa jól ismert, becsült művésztársakat kérjen fel. Senyei Károly Szent Istvánt (1911), II. Endrét (1912); Telcs Ede Szent Lászlót (1911) és III. Károlyt (1912); Füredi Richárd Könyves Kálmánt és II. Lipótot (1905); Köllő Miklós IV. Bélát (1905); Kiss György Károly Róbertet (1905); Margó Ede I. Ferdinándot (1905) és Hunyadi Jánost (1906) mintázta meg. Hunyadi János hadvezér nándorfehérvári győzelmével, az európai keresztény kultúra védelmében megszerzett, a pápa által is elismert, érdemei miatt kerülhetett az uralkodók közé.
Miután a közreműködő alkotók legtöbbje hosszabb
-rövidebb ideig dolgozott Zala műtermében, így biztosított volt a közös munkában való hasonló szellemű felfogás érvényesülése, annak ellenére, hogy az egyes alkotások létrejötte között évtizedek teltek el.
Zala először a Gábriel arkangyal kétszeres életnagyságú a középkori keresztény állam létrejöttét, egyben a királyi hatalom isteni eredetét szimbolizáló alakját mintázta meg 1897 júniusában. A Gladenbeck
-bronzöntödében készült szobrot több alkotása kíséretében 1900-ban mutatták be a párizsi világkiállításon. A magyar művészet nagy sikerét hozta ez a bemutató. Grand Prix-t kapott Zala műve, Stróbl Alajos Anyánk, Fadrusz János Mátyás király lovas szobra és Rippl-Rónai József munkái társaságában. Róna József szobrait és Csók István festményeit aranyéremmel díjazták.
Zala számlakönyvéből szinte naprakészen nyomon követhetjük szobrai és az emlékmű születését. A modelleknek, közreműködőknek napról-napra kifizetett összegek váltakoznak a napi kiadások banki és értékpapír adataival. Betekinthetünk a művész életvitelébe, kedvelt szokásaiba. Ismerjük a modelleket is. Az Andrássy
-szobor műtermi szemléje idején Erdélyi Mór udvari fotográfus által üveglemezre készített, nagyszerű felvételsorozata megörökítette a Jólét és a Dicsőség női, a Munka és a Tudás férfi modelljeit. A műtermek elmaradhatatlan névtelen szereplői pompás testükkel híven idézik a kor szépségideálját. Ismerősek ők Hollósy Simon, Vaszary János, Csók István festményeiről éppúgy, mint a francia Ingres alakjairól, Aristide Maillol architektonikus szobrairól egyaránt. Az eddig ismeretlen, felbecsülhetetlen értékű, finom rajzolatú felvételeket, a Művészettörténeti Kutató fotótárában őrzik. A változó nézőpontból készült, valósággal sztroboszkópikus, az egymást követő mozgásfázisokat rögzítő képek sorában a szemünk láttára épül fel a Háború bigája. Részesei lehetünk az alkotóval a szobor-együttes születésének./36/
“Ami a millenáris emlékművet illeti, annak elkészültéről nem mondhatok biztos adatokat. Emberfeletti munka, a kontinens egyik legnagyobb méretű emlékműve... Az egész emlékmű negyvenkét szoborműből fog állni, de hogy milyenekből, arról elég annyit mondanom, hogy vannak itt szobrok, melyek maguk hatvankét részletből állnak... Fel a félkör tetejére jön a két allegorikus csoport, amit itt láthat, az egyik a harc, a másik a béke... Az alsó két talapzat egyikére jön a vértanú halála, amelyhez Petőfit használtam föl. Sebesülten haldoklik a földön a költő, a géniusz zászlót borít testére. Jelszó: Gloria victis (Dicsőség a legyőzötteknek). Pandantja realisztikus csoport, a munka, egy magyar paraszt, amint két izmos ökörrel szántja a földet...”
- jegyezte le 1904-ben Fülep Lajos - “... akkor figyeltem meg igazán Zala György alakját. Abban a pózban maradt meg emlékezetemben, amint a félig nyitott ajtóban áll, pirospozsgás arcával, nyírott, gesztenyeszínű hajával és szakállával, erőteljes, vállas alakjával, hasonlatosan egy fejlett fatörzshöz. Mosolygott és derűs volt.”/37/
Az emlékmű két oldalán kialakított szökőkutas vízmedencékbe szánt életképek felállítása végül is az alkotó ragaszkodása ellenére elmaradt. A haldokló Petőfit majd Szervatiusz Tibor választotta hetven év múlva ismét szobrának témájául.
Nem valósult meg Zalának az az elképzelése sem, hogy az emlékmű hátoldalára a nemzet történelmét bevéssék. A miniszterelnökség felkérése ellenére ennek megírásával Herczeg Ferenc nem készült el. Zala felháborodással értesült a sajtóból, hogy Pulszky Károly felszólította Marzali Henrik történészt, írja meg a királyok rövid jellemzését latinul, azért, hogy a külföldiek is olvashassák. A terv ellen Zala György azonnal tiltakozott: “... mert én a magyar nyelvet akarom kőbe vésni, ahogy a rómaiak is a maguk nyelvét vésték kőbe. Örüljünk, hogy végre európai formát kezd kapni nyelvünk, sok nyelvi géniuszunk folytán... Csak magyar felirat kerülhet a Millenniumi emlékre, aminthogy minden szobromra feliratot fogok vésni és művésztársaimat is buzdítom erre. Hiszen a betűt dísznek is fel lehet használni, ennek segítségével az alkotó teljesebben megértetheti gondolatát a szemlélővel és a kőbevésett írás megmarad késői századoknak.”- a műterembe látogató Szomody István 1929-ben jegyezte le a művészet szavait./38/
Az emlékmű munkálatait az 1896. évi világkiállítás hatalmas kapuja is hátráltatta. Csak későbbi lebontása után foghattak az alapozáshoz. 1897-ben a mérnöki hivatal kifogásolta a Gábriel arkangyalt magasba emelő oszlop szilárdságát. Vasrúd beépítését és terhelés próbát követeltek. Aztán 1900 áprilisában a hatalmas, kísérleti hidraulikus nyomásnak kitett oszlop két terméskő korongja megrepedt. Bontás után a sóskúti kő helyett a keményebb haraszti követ használták. 1901 őszére lett készen a korinthoszi oszlop, amelynek zárókövében helyezték el a pergamenre írt alapító okiratot.
1905-ben Forster Gyula, az Országos Képzőművészeti Tanács elnökhelyettese átvehette az olasz Raffaello Vignali budapesti öntödéjében elkészült Mátyás, I. Ferdinánd, IV. Béla, Károly Róbert, II. Lipót királyok, a Munka és Jólét, a Tudás és Dicsőség szoborcsoportokat. A kormány 1905. június 17-én délelőtt 9 órakor adta át a félig kész emlékművet a főváros tulajdonába.
Zala könyvtárnyi irodalmat tanulmányozott a mű megvalósításához. Tehette, mert könyvtárába minden, a magyarság történelméről, uralkodóiról, történelmi személyiségeiről, műemlékeiről, kultúrájáról kiadott művet megszerzett. Ha szükségét látta, utazott. Mátyás fejének mintázásánál a Bautzenben (akkor Cseh, ma Németország) található, az uralkodó budavári udvarában többször megfordult egykori szobrász által készített arcmást vette alapul. Az öltözet, viselet, attribútumok, fegyverek, helyenként az építészeti motívumok a Nemzeti Múzeum akkori gyűjteményeinek, az ásatások emlékanyagának tanulmányozása, különböző tudományos munkák, vagy legendák ismerete alapján került mintázásra. Hampel Józsefhez írt, 1889. február 27-én kelt levelében olvasható: “...kérem a páncéling visszaküldésének idejét még két héttel meghosszabbítani.”/39/ Baráti körében tudósok, kutatók, egyetemi tanárok tanácsait kérhette ki. Egy, Szekszárd közelében feltárt honfoglalás kori lovas sír leletei közt talált zablát használt fel Kond vezér lovához. A vezérek paripáit saját lovairól, két gyönyörű hollófekete kocsilováról és egy, a Beketow
-cirkusz vendégszerepléséhez is kölcsönadott arab ménről mintázta. lgy aztán mások a naturalizmust kifogásolhatták.
A műterembe látogató Lesskó János véleményét a Vasárnapi Újságban írta meg: “Magyarország ezeresztendős történetét gyúrja most Zala György bronzba, amely miatt itthon már annyi gáncs érte, amelynek pedig pusztán egyes részleteivel a világ minden részéből elhozta a legnagyobb művészeti kitüntetéseket, hírt és dicsőséget szerzett a magyar névnek... de ő rajongó szeretettel és lankadatlan energiával dolgozik tovább magasztos munkáján és bízva-bízik abban, hogy majd ha készen áll az emlék, megjön az igazának diadala... És mindazok bíznak ebben, akiknek csak halvány sejtelmük van arról, mily óriási föladatot végez... Tulajdonképpen az emlék elkészítése egy jó emberöltőre való munka ... örök időkre készül, s ennek szobrait nem szabad és nem lehet a művészetben ideig
-óráig uralkodó divat szerint megmintázni.”/40/ Ekkor pedig még csak 1912-t írtak. A közvetlen megbízás miatti sérelmi politika nemcsak végig kísérte a mű születését, az utódok körében is gyakran találkozni vele. De nem kímélték az építészt, Schikedanzot sem: “... az emlékmű építész része még rosszabb mint a szobor, és olyan anyagból készült, mely hamarabb fog megrepedezni, elporlani, mint ahogy végleg elkészülne.” Vagy “... Művész és szakértői körökben felháborodás tárgyát képezi, hogy olyan porhanyó kőből készül, s mely egyáltalán nem fog megfelelni hivatásának. Még most nem késő, lehetne lépéseket tenni” - talán a segítőszándék is hangot kapott Vágó Pál K. Lippich Eleknek írt, 1898. szeptember 25-én kelt levelében./41/
Zala beadványt intézett a miniszterelnökhöz, amelyben elmondta, hogy az emlékmű szobrászmunkájára több mint egy évtizede vállalkozott, azóta az anyag és a munkabér egyaránt óriási mértékben megdrágult, képtelen tehát a művet a szerződésben megállapított árak szerint elkészíteni, és azt kéri, hogy az összegeket a napi változó viszonyoknak megfelelően méltányosan emeljék fel.
Ezt a kiragadott szemelvényt az alkotó robosztus energiáit emésztő szervezési gondok és az anyagiak előteremtéséért folytatott magányos megszállott küzdelme szemléltetésére szántuk. A pénz elértéktelenedése mellett válságok, az első világháború és a forradalmak viharai is hátráltatták a megvalósulást. Miközben a Képzőművészeti Tanács ülésén Alpár Ignác építész hozzászólásában azt ajánlotta, hogy “az egész architektonikus részt le kellene hordani és a szobrokat, amelyek között összefüggés úgy sincs különböző helyekre
- esetleg vidéki városokba - szétosztani, mert ezeknek különállóan megvan a maga értéke”. Csak örülhetünk, hogy a többek által támogatott javaslat nem valósult meg. Az állandósuló gondok, nehézségek ellenére folytatódhatott a megvalósítás./42/
A Magyar Hadviseltek Szövetsége 1921. évi kezdeményezésére szélsőséges pályázatok, személyeskedő sajtó viták után az emlékmű elé elhelyezték a Nemzeti Hősök Országos Emlékkövét. A köztudatban ez ma az ismeretlen katona sírja. Végül 1929. május 26-án, a Hősök emléknapján látványos pompa közepette gróf Bethlen István miniszterelnök avatta fel és adta át Sipőcz Jenő polgármesternek az emlékművet. Ekkor Horthy Miklós kormányzó a másodosztályú Magyar Érdemkereszt Csillaggal kitüntetést nyújtotta át az alkotónak.
Közben megépült a Műcsarnok, majd a Szépművészeti Múzeum (1906). Az akkor még ligetes, szökőkutakkal ékes tér hosszú éveken át nyerte el mai formáját, vált egyre inkább alkalmassá országos és nemzetközi jelentőségű események, rendezvények megtartására. A teret 1932-ben nevezték el Hősök terének. 1937-ben kapta jellegzetes arculatát, borították kőlapokkal az 1938. évi Eucharisztikus világkongresszusra készülve. Erre az alkalomra felépítették a római Szent Péter Bazilika Bramante által tervezett baldachinjának mását, amelyet az esemény után aztán lebontottak.
A nehéz, küzdelmes kompromisszumban kialkudott királyok galériáját aztán kezdettől a mindenkori politikai hatalom önkényesen átrendezhető történelmi színpadnak tekintette.
Gondoljuk meg, hogy negyvenöt évvel az Aradi véres leszámolás után az akkor már elfogadott, népszerű, uralkodása csúcsára jutott, végül hatvannyolc évig uralkodó Ferenc József nélkül elkészülhetett, teljes lehetett volna-e az uralkodók sora. Vajon helyesen tették-e, meg kellett-e tenniök, az alkotó számára felroható bűnnek minősülhet-e az utódok 1919-ben történt vandál beavatkozása, amikor a félig kész emlékmű talapzatáról a Habsburg-uralkodókat porba döntötték. Ferenc József összetört szobrát immár koronázási öltözetben Zala újra mintázta és 1926-ban társaival ismét helyére kerülhetett. Az 1944-ben éppen a jobb szárnyat véletlenszerűen romba döntő bombatalálat pusztítása megkönnyítette az 1950—54-es évek ideológiai alapú erőlködését a történelem újabb átírására. A helyreállítás során a Habsburg-uralkodók helyére a Köröndről áthelyezett, illetve újonnan mintázott szobrokkal és domborművekkel fejezték ki a formálódó politikai változásokat. Szerencsére az új hatalom megelégedett az erdélyi fejedelmek, valamint II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szobrának ide helyezésével. Történelminek szánt emlékművét a Gellért-hegyre állította.
Antal Károly mintázta Könyves Kálmán új domborművét: Kálmán Király eltiltja a boszorkányégetést. Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem alakja ifjabb Vastagh György (1902), alatta a dombormű: Bethlen szövetséget köt a csehekkel Szabó István alkotása.
A Köröndről helyezték át Bocskai István, erdélyi fejedelem, Holló Barnabás (1903) szobrát, alatta: Bocskai hajdúinak harca a császári zsoldosokkal újabban született relief Marton László műtermében készült.
Thököly Imre, Grantner Jenő (1954) szobra is a Köröndről került új helyére. Alatta: Thököly kurucai a szikszói harcban legyőzik a labancokat ábrázoló relief is Grantner Jenő alkotása.
Jelentős feladatokat kapott az ugyancsak jó felkészültségű Kisfaludy Strobl Zsigmond. Egyaránt tőle rendelték II. Rákóczi Ferenc fejedelem (1953), alatta: Esze Tamás jobbágyseregével fogadja a hazatérő Rákóczit, valamint Kossuth Lajos szobrát és a Kossuth fegyverbe szólítja az Alföld népét című domborművet is./43/
A monumentális tér immár az ország legnagyobb tantermeként évről-évre, télen-nyáron a hazai és külföldi látogatók, turisták százezreit fogadja. Szembesíti őket históriánk megélt eseményeinek a millennium idején legfontosabbnak tartott, illetve az utódok önkényes, immár történelmivé vált beavatkozásainak emlékeivel.
Elfogadhatjuk az emlékmű üzenetét: Béküljünk meg elődeink, történelmünk szebb, szenvedélyesebb, lelkesítőbb vagy éppen borús, máskor gyászos napjaival. Ahogyan az egyénnek is békében kell élnie önmagával, környezetével. Nyilvánvaló és vállalható, hogy az eltávolított eredeti és az éppen helyükre állított uralkodók kora
- ellentmondásaival együtt - egyaránt históriánk része. Még az olyan viharos epizód is, mint az 1919-ben vörös drapériával letakart emlékmű kiegészítésére szánt, Marx Károly a két munkás figurával - Zala műtermében mintázott - ideiglenes gipszszobor is jelképezett.
Higgyünk az alkotónak. Műve igenis több a külföldieknek szánt látványosságnál. Rólunk, értünk szól... Egy történelmünk létezik: a bölcs, türelmes jövőt álmodó jelen! Ma már azonosulhatunk az alkotók eredeti, bevallott szándékával. Az ősök, elődök előtti tiszteletadásra, nem a szobrászat megújítására, új útjainak akkori lázas keresésére törekedtek. Erre a kiállítások, művészcsoportosulások élénkülő napi, időszakos aktualitásai, a műtermek alkotó csendje szolgált.
Bizonyos, hogy a szoboremlék a pesti városrészt Buda méltó párjává avatta. Ma pedig szép fővárosunk meghatározó, reprezentatív városképi eleme. Hatásosan gazdagította nemzedékek történelmi ismereteit, táplálta, ébrentartotta nemzeti önbecsülésünket. Közel száz éve, a legválságosabb időkben is állt, “működött”, rendületlenül szembesített Istvánnal, Endrével, Bélával...
Meg kell nézni télen, látni kell nyáron, alkonyatkor a városligeti tó felől, vagy a Millenárison korcsolyázók nézőpontjából. Meggyőződhetünk róla, hogy szép. Részleteiben és párába burkolózó körvonalaival kirajzolt sziluettjével.
Igazán örülhetünk, hogy talán 1968 óta itt, a Hősök terén a Millenniumi Emlékmű himnikus emelkedettségű plasztikai eposza, legalábbis plasztikában elbeszélt történelemkönyve előtt szólal meg Ferencsik János által vezényelt előadásban a Himnusz, az új esztendőt köszöntő éjféli adásban a Magyar Televízióban. A látvány élménye méltán dobogtatja meg az ó-évtől, a múlttól tisztes számvetéssel búcsúzó és az új reményekre gondolók millióinak szívét, erősíti meg kötődését elődeihez, közösségeihez, hazájához
-népéhez.



Zala György | lkmo@siol.net

Naspäť na obsah | Späť na hlavné menu