Zala György


Prejsť na obsah

Válságos évek, világháborús emlékművek


A millennium fényei gyorsan kialudtak. Az évezredes múlt nagy távlatai, veretes, komótos szereplői után a huszadik század felgyorsult forgataga pusztító háborúval, felkavaró forradalmakkal köszöntött be. Újabb sebeket ejtett, új áldozatokat, új hősöket teremtett. A művészet soha nem tapasztalt iramban változott, forrongott
- a művészek megélhetési nehézséggel küszködtek.
Az idősödő Zala Györgyre - miközben az áthúzódó Erzsébet
-szobor pályázattal és a millenniumi emlékmű eltávolított szobrainak helyreállításával, Ferenc József újramintázásával, a még hiányzó király- és vezér-szobrok elkészítésével foglalkozott - új megbízatások vártak.
Elsőnek a nagykőrösiek kérték fel az Arany János pályázatról jól ismert művészt.
A Hősök Emlékét megörökítő Országos Bizottság elnökéhez, Lukács György vallás- és közoktatási miniszterhez 1924. május 3-án terjesztették fel a városi tanács kérelmét Nagykőrös város hősi halottait megörökítő emlék elkészítésére. Ebben rögzítették, hogy az elfogadott terv hazai terméskőből történő kivitelezésével, a hat méter magas emlékművet körülbelül nyolcszáz elesett áldozat nevének bevésésével készítse el a művész. Nyolcszáznegyven mázsa “szokvány minőségű tiszavidéki búza” árában állapodtak meg, amelyet a bizottság a postatakarékpénztárba helyezett letétbe. A bizottság egyben jogosult volt a kivitelezés színvonalának ellenőrzésére is.
1925 februárjában Dezső Kázmér polgármestert levélben értesítette a művész, hogy a szoborminta fényképét megküldte Carrarába, ahol 50.000 líráért vállalják a készrefaragást. Ez kétszerese volt a tervezett itthoni homokkőváltozatnak. A két bronzdomborművel együtt 4 vagon búzából kitelne. Hasonlóan korjelző az indoklás: “kifejezhetetlen a kulturális fölény, amelyet egy nagy m.o. monumentális, értékes anyagból álló mű jelent.”
- érvelt levelében a már kormányfőtanácsos szobrász, Zala György.
1925. május 9-én pedig a bevésendő névsort kérte, s egyben tanácsolta: “...Ha egy még élő neve kerül a táblára, nem olyan nagy hiba, mintha egy elhalt neve hiányzik...”
- mondván a előkerülés ideje később felvéshető. Megküldte a tökéletesített, javított modell fényképeit is - “Tisztelettel készséges szolgád, és öreg barátod Zala György” - vált egyre bensőségesebbé kapcsolatuk a polgármesterrel, aki intézkedett, hogy a Pesti Első Takarékpénztár az esedékes első felerész, 420 métermázsa búza egyenértékét, 420 millió koronát utalja ki a művésznek az öntési, faragási költségek fedezésére.../52/
Az emlékművet 1927. június 12-én avatták fel. A meghívóból tudjuk, hogy végül is “a város 1001 vitéz fiának dicsőségére” emelték a hősi emléket. Főalakja, a babérra taposó erőteljes oroszlán előtt Szent István palástjával övezett Hungária a hősi erényekben gazdag nemzeti akaratot és egy szebb jövő reményét fogalmazta meg. A bronz domborművek egyikén az öldöklő, drámai közelharcot, szuronytusát, a másikon az elesett hősök tetemei fölött zokogó özvegyeket és árvákat foglalta mozgalmas kompozícióba a művész.
“Boldog vagyok, hogy Nagykőrös városának dolgozhattam, bár lett volna a munkám nemzeti örömet kifejező és nem gyászemlék, amelyet vérző szívvel és könnyekkel övez az anyák, özvegyek és árvák sokasága, akiknek nem nyújthattam más vigaszt, mint lelkem melegével és tudásom szorgalmával készített munkámat”
- írta 1927. március 28-án Zala György./53/
A kölcsönös megelégedéssel teljesített szobormű elmélyítette a művész és a város kapcsolatát: “Mindenkoron ragaszkodással vallom magamat az Alföld kulturális központját jelentő Nagykőrös városához kapcsoltnak, ahol Arany János és nagy társai dolgoztak a lelki művelődés fejlesztésén.”/54/
1927. szeptember 16-án a városi múzeum számára felajánlotta a felavatott a Hősi Emlékmű reliefjeinek eredeti gipszmodelljeit. Majd a Szeged városnak mintázott “Nemzeti megújhodás” című dombormű gipsz tervét építették a városi szálloda lépcsőházának falára. A Jókai mellszobor, a Gábriel arkangyal, Árpád lovas szobra, az Arany János
-szoborterv gipszmodellje volt az ajándékok sora. Ezzel akarta a városban létesítendő gipszmúzeum tervét megalapozni.
Foglalkozott a városba költözés gondolatával is. Betegsége miatt azonban ettől a szándékától elállt. 1933-ban a város díszpolgárává választotta.
A pénzromlás, a megélhetés egyre nehezedő gondjai mellett szívpanaszai jelentkeztek, stenokardiális rohamok, szívritmuszavarok gyengítették. Nékám Lajos nyugalmazott egyetemi tanár
- 1926. július 25-én kelt - segélykérő levelében arról írt, hogy Zala György hosszabb ideje fekszik, kellő segítséggel munkaképessé válhatnék, “talán életének főművét a Millenáris emléket nem fogja befejezhetni.” (eredeti levél)/55/
A Budapesti Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatói a háború befejezése előtt elhatározták, hogy a harcokban elesett társaik emlékére gyűjtést indítanak. Dr. Wolkenberg Alajos elnökletével alakult szoborbizottság aztán 1929-ben bízta meg Zala Györgyöt és dr. Lechner Jenőt az Egyetemi hősi emlék elkészítésével. Az egyetem központi épületének az egyetemi templom felé eső részén haraszti kőből tervezett architektúra szoborfülkéjébe elhelyezett, az alma materből lelkesen a harctérre rohanó ifjak lendületes csoportja fölé babérkoszorút tartó ifjú nőalak magasodik. Jobboldalt, előbbre a talapzaton lehanyatló, a fegyverét elejtő, találat érte társuk...
Feliratai:
Fent: Pro Patria Mortuis A hazáért meghaltaknak
1914
-1918
Juvenibus Academicis AZ EGYETEM IFJÚSÁGÁNAK ÁLLÍTOTTA
Virtutis aemula statuit aZ ERÉNYBEN VERSENGŐ
Viva inventus Academia ÉLŐ IFJÚSÁG AZ EGYETEMEN
1919
-1930
Az első honvéd alatt Vörösmarty négysoros verse olvasható. 1930. november 1-én az avatáson József főherceg is meghallgathatta Liszt Ferenc Csata előtt c. művét az egyetemi kórusok előadásában. Avatóbeszédet Eszterházi Kreisz István joghallgató mondott.
A műteremben készült felvétel megőrizte az alkotó vonásait a mellette látható sebesült ifjú alakjának gipszmintája társaságában. Ekkortájt festette meg ugyancsak köpenyes ülőalakját S. Kalivoda Kata, feltehetően a művész tizenkilenc évvel fiatalabb unokatestvére.
A fővárosi emlékek sorában az Országos Kaszinó Hősi Emlékműve következett, amelynek kétalakos csoportját gúlába komponálta. A feltépett, kibontott zubbonyú, vérző mellel lehanyatlott harcos még jobbjával szorítotja törött kardját. Térdreereszkedő koronás Hungária gyászolja. A szobor szerepelt a Műcsarnok 1931. évi jubileumi kiállításán. 1993-ban újra felállították ezúttal a IV. kerületben, a Tanoda téren.
Az idősödő Zala György kiapadhatatlan, fiatalos munkakedvvel vállalkozott az újabb és újabb, tőle elvárt feladatokra. Természetesen ragaszkodott a pályája felívelő szakaszában kipróbált sémákhoz, allegóriákhoz. Ezek felett azonban immár végképp eljárt az idő...
A művész már korábban átélte a legfőbb élő méltóság, a király mintázásának izgalmát, köztéri szobra elkészítésének felelősségét.
Ezúttal őt bízták meg Horthy Miklós kormányzó szegedi emlékművének tervezésével. A nemzeti megújhodás szobra az 1919. június 5-i eskütételét és a nemzeti hadsereg megszületését ábrázolta. A három méter magas, íves záródású 7,5malapterületű bronz féldombormű középpontjában a vállbojtos tengernagyi egyenruhát
- rajta gazdag kitüntetéseit - viselő politikus jobbját esküre emeli, balját kardján pihentetti. Mögötte a miniszterelnök és a főparancsnok páncélsisakos katonák körében. Szemben a köznép: térdelő parasztasszony babérágat tartó gyermekével, a zászlót leengedő közlegények, hátrébb bőgatyás parasztember alakja áll. A jelenet fölé kiterjesztett szárnyú géniusz emelt címeres pajzsot, rajta koronával.
A Dömötör
-torony falán öt méter magas mészkőkeretbe foglalt, patetikus közhelyekkel zsúfolt emlékét 1930 októberében - a Fogadalmi templom fölszentelése napján - Gömbös Gyula honvédelmi miniszter avatta fel. A szegedi domborművet, 1946-ban bontották le. Később beolvasztották. A kormányzó bronz mellszobrát a fővárosi Újvárosház lépcsőházában 1939. december 6-án leplezték le. A szobor sorsát nem ismerjük.
Amikor a hetvenéves Zala Györgyöt jövőjéről faggatták, így felelt: “…elkészítek én minden megbízatást és... feltétlenül részt akarok venni az ország közeljövőben lezajló nagy művészi versenyén, a Tisza
-szobor pályázaton, pace maker: iramvezető akarok lenni”/56/ - mondta. A készülő születésnapi ünnepről pedig így vélekedett: “én nem vagyok valami nagy barátja az ilyen bankettnek. Az ünnepelt ilyenkor csak Staffage, akiről úgy emlékeznek meg mint a múltról. Én viszont egyelőre még dolgozni és alkotni akarok...” 1929. június 16-án egy mozielőadás közben értesült a pályázat elnyeréséről.
Az élete végén Orbán Antallal közösen készített, utolsó monumentális alkotást azonban már állítása idején erősen vitatták. Köztük Vámbéry Rusztem, aki 1934-ben a Századunk című folyóiratban ezt írta: “Diktatórikus korszakokban a politikai aréna színészei rendszerint nem tudják bevárni a történelmi halhatatlanságot... noha éppen a közelmúlt eseményei bizonyítják, hogy a szobrokat is le lehet rombolni, utcákat is át lehet keresztelni, szóval az anyag állandósága nem biztosíték a szellem változásával szemben”. Nehéz lenne vitatni a névtelen cikkírónak szoborállítás ellen ágáló sorok igazságát: “...A legvakmerőbb merénylet azonban a történelem ellen az... óriási, méreteiben minden eddigi budapesti szoboralkotást árnyékba állító gróf Tisza István
-szobor. Már félig készen van ... a mai kenyértelen korban, a gazdasági válság mély fokán okos dolog-e monumentális szobrokkal izgatni a közvéleményt. Ma kenyér kell, testi és lelki vigasz, ... a dörömbölő éhség, a fiatalok elhelyezkedni nem tudásának megoldása, nem pedig szobroknak, művészetnek politikai demonstrációk szekerébe fogása.”/57/
Kifogásolták a szobor helyének megválasztását is. A parlament északi oldalán a Margit hídig sportpályák sorakoztak, nem volt előrelátható a további beépítés. A pályázati kiírás szerint a felsőházi kapu felé fordított tizenhét méter magas szobor sziluettje így kevésbé érvényesülhetett, mint a déli kapu előtt álló Andrássy
-szoboré a Duna fölötti légtérben.
A szobor építésztervezője Foerk Ernő a középpontba álló kétszeres életnagyságú Tisza István mögé falszerű, széles hasábot, sarkain barázdált tömör, dór oszlopokat állított, így is fokozta a frontális beállítást.
Fent hatalmas, óriáskígyóval küzdő, halálra sebzett oroszlán zárta le a pillérköteget. Az ármánnyal, az összeesküvés szimbólumával viaskodó hősiesség allegóriáját 3,6mkőből kifaragott tizenkét darabból állították össze.
A talapzat két oldalán mellékszereplők csoportjai sorakoztak. Jobboldalt földművelők jellegzetes alakjai ekével, búzakévével. Baloldalt a magyar családok áldozatkészsége, amint a frontra küldik a férfivá serdült ifjút (Katona búcsúja). A Munka és Tudomány allegóriája egészítette ki a háttérben az emléket.
A kritika a főalak erőt sugárzó mozdulatát, kifejező portréját és a katonát búcsúztató nőalak megfogalmazását dicsérte. Kifogásolta az eke, a gép motívumát, vitatta a mellékcsoportok eltérő léptékét, Tisza István alakjának arányait. Anyagszerűtlennek tartották a bronzból formált sziklákat. De zavaróan hatott a túlságosan sötétre, szinte feketére polírozott bronz és a kő fehérségének erős ellentéte is.
A sok vitával, felfokozott ellenérzéssel fogadott szoboregyüttes 1934-ben történt felavatása után mindössze tíz évig állt. A háborúban megsérült, 1948-ban lebontották. A kőoroszlánt az akkori Alkotás úton, később a tabáni honvédtemetőben állították fel. Köveit a sérült Kossuth
-mauzóleum javítására használták fel a Kerepesi temetőben.



Zala György | lkmo@siol.net

Naspäť na obsah | Späť na hlavné menu